*Harry szemszöge*
- Komolyan beszélsz? - Kérdeztem.
Adri bólintott, én pedig megfogtam a karját és beültünk a kocsiba.
Nem beszéltünk meg semmit, de autómatikusan megindultam a Balaton felé.
- Hova megyünk? - vigyorgott Adri.
-Majd meglátod. - vágtam rá.
Másfél óra múlva már ott voltunk. Bekötöttem Adri szemét, és segítettem neki kiszállni az autóból.
- Vigyázz. Most egylépcső, oszlop oszlop oszlop. -vezettem, Adri pedig a karomba kapaszkodva jött utánam.
-Hol vagyunk? - nevetett
-GÖDÖR GÖDÖR! - kiáltottam, de késő volt, úgyhogy elé rohantam, átkaroltam a derekát és mivel úgybiztonságosabbnak éreztem, a karjaimban vittem, egészen a partig. Mikor levettem szeméről a kendőt, a szájához kapott.
- Harry. - suttogta, majd kezeivel átkarolta a nyakamat, és megcsókolt. - Te elhoztál egészen a Balatonig? - mondta könnyes szemmel.
- Elmennék veled a világ végére is! - mosolyogtam, mire megrázta a fejét, és letörölte könnyeit.
-Köszönöm...
- Nem volt könnyű ide találni.- nevettem, és kézen fogva leültünk egy padra, közvetlenül a tó mellé.
- Harry maradjunk itt amíg van orvosiigazolásom mert "beteg" vagyok. - mondta,és mélyen a szemembe nézett.
- Abból nagy baj lenne...
- Állok elébe! Hazza én veled akarok lenni. Csak te, és én...ketten.
- Na jó. Te tudod. Csak nem akarom, hogy a szüleid megutáljanak. De akkor gyere. Van egy meglepetésem.
- Nem vagy semmi.. -nevetett.
- Gyere. - fogtam meg a kezét, és elvittem egy kivilágított helyre, ahol üvöltött a zene, és mindenki bulizott.
Az éttermekben még javában ettek az emberek.
Ennek a sornak a végén volt a bungee jumping. Adri kerek szemekkel állt előtte, majd rám nézett.
- Ez már túl nagy ajándék. És nincs is szülinapom....
- Egyszer élünk.
- De akkor is... - motyogta, és pár percen belül már fent is álltunk, beöltöztetve, ugrásra készen.
- HÁROM... - számoltam. - KETTŐ. E...
- Harry várj. Ez nekem nem megy. - mondta remegő hangon.
- Tessék? - kérdeztem, mire megbotlottam, és lerántottam magunkat a mélybe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése